2017. aug 26.

Utazási Tuti Tipp Szlovénia

írta: Gilfanon25
Utazási Tuti Tipp Szlovénia

A szomszédos Szlovénia változatos tájaival mindig ideális célpont a pihenésre vagy az aktív feltöltődésre. Ezen blogbejegyzésben szeretnék kifejezetten pörgős tippeket adni a mondhatni klasszikus látnivalókkal a korábban bemutatott két világörökségi helyszínnel öt napra. Egyet ígérhetek, hogy változatos, mint amilyen Szlovénia!

 img_20160421_124834.jpg

Szlovénia megismeréséhez édeskevés öt nap (konkrét napokat nem írok, de mi szerdától vasárnapig voltunk), de nekünk ennyi állt rendelkezésünkre, de ez idő alatt nagyon sok mindent meg lehet nézni. Így amit tudtunk belezsúfoltunk. Mivel odajutni sincs nagy távolság és ott sincsenek nagy távolságok, azért sok mindent meg lehet nézni. Ezt a tervet is nyugodtan lehet variálni. Aki túl zsúfoltnak gondolja szétszedheti vagy akár pihenőnapokat is beszúrhat. Viszont jobban nem sűríténem, inkább más látnivalókat tennék bele. Szlovéniának elég nagy rajongótábora van és rengeteg nagyon jó, részletes leírás van ezekhez a helyekhez, ezért elég sok linket is tettem a bejegyzésbe. Ezzel tényleg minden infó megvan a profi felkészüléshez.

Alapjáraton nekünk Skofja Loka volt a csillagtúránk központja (innen indultunk minden reggel és ide is érkeztünk meg). Több oka is volt: 1, helyileg talán ez volt a központja az összes látnivalónak 2, ár-arányban itt találtunk nagyon jó szállást, főleg Ljubljanához képest 3, nyugodt kis környék és 4, elsőre is érdekesnek találtam a várost.

Mi autóval utaztunk mindenhová, így a terv is erre épül. Aki tömegközlekedéssel jut el ide annak számítani kell arra, hogy macerásabb vagy nem is minden fog az alapterv szerint beleférni. Aki busszal vagy vonattal megy, annak inkább Ljubjlanát ajánlom szállásnak, úgy könnyebb elérni minden más látnivalót (úgyis visszavinne Skofja Lokából Ljubljanába és onnan kellene menni). Az egyes napi utakhoz viszont ezt beírom.

Utazás:

Személygépjárművel: Szlovéniában nagyon jó az autópálya és a közutak is jó minőségűek. Matricás rendszer van életben, de vannak kapuk ahol lassítani kell. Mindenkinek ajánlom, hogy vegye meg a matricát, mielőtt felmegy a pályára (Nagykanizsán biztos lehet kapni), mert elég vaskos büntetés jár (láttunk olyat, hogy kapunál kiszedték a renitens és addig nem akarták elengedni, míg nem fizette ki a büntetést, ami elég komoly összeg volt!). Jelenleg 2017-ben ezek a díjak: 1 hétig érvényes matrica ára - 15 €. 1 hónapig érvényes matrica ára - 30 €. 1 évre szóló matrica ára - 110 € (max. 14 hónapig érvényes). Hasznos infók még: ITT és ITT.

Vonattal: Napi 1 vonat jár Budapest-Ljubjana-Koper vonalon. Információk itt: MÁV oldalon, Szlovéniinfo (érdemes a friss infóknak utánanézni). Szovénián belül vasúti menetrendet és árakat pedig ITT lehet megtalálni.

Busszal: Személyes tapasztalatom nincs a társasággal, de ahogy néztem úgy talán a flixbusz költséghatékony megoldás lehet. Oda-vissza nappali utazással 17000 ft körül van, de aki bírja az éjszakai utat, kihozhatja 9000 környékén oda-vissza, ami már nem rossz. Illetve naponta többször megy. Menetrend és információk itt: Flixbusz. (ha valakinek van és kommenteli azt megköszönöm). 

Repülő: közvetlen járat nincs.

 

1. nap Feldezni Škofja Lokát

         Budapest – Škofja Loka                       211km             2h

          Nagykanizsa - Škofja Loka                       284km             3h

 Hasznos linkek:

- Wikipédia

- Világutazó

- Utazom

- Imádlak Bled

Mivel az előzetes felmérések alapján jókat olvastam a városról így esett meg, (fekvése alapján is), hogy ez lett a bázisunk. Szlovénia egyik legrégebbi településéről van szó, ami már pár dolgot átélt a történelem során. A korábbi linkekben elolvasható.

A csatolt térképen szerepelnek a fő látnivalók.  

 slofja_loka_2.jpg

Mi a 16-os pont mellett még a folyó előtt találtunk egy parkolót. Sajnos nem emlékszem, hogy fizetős lenne. A könnyen bejárható és nem túl vagy városközpontban könnyen lehet tájékozódni és fél nap alatt is bejárható. A központi fő utca után felsétáltunk a várhoz majd a hídon keresztül vissza az autóhoz.

  

Busszal is könnyen elérhető Ljubljanából. Elég sűrűn jár (20-60 perc időközönként) és nem egészen 40 perc a menetidő. Több infó ITT

 

 

 

 

2. nap Cseppkőbarlangok nyomában

2_nap.jpg

         Škofja Loka - Postojnai Barlangrendszer                      73km             1h5min

Ha skocjant a nagysága, grandiózussága miatt, akkor postojnát a meseszerűségéről, szépségéről lehet megismerni. Nekem együtt a két látogatás volt egész és kerek. Elég nagy parkoló áll a rendelkezésre (GPS koordináták ITT). Csak idegenvezetéssel, csoportokkal lehet látogatni a cseppkőbarlangot, ahol szépen végigvezetnek minden látványosságon. Fényképezni vaku nélkül lehet (amúgy sem érdemes használni). Érdemes reggel kezdeni, hogy kényelmesen jusson idő a nap többi részére is. A kisvasút nagyon nagy élmény és utána kényelmesen gyalogosan végigkísérnek a barlagrendszer látványosságain (nagy-hegy, Szép Barlangok, Orosz híd, koncertterem). Gyermekeknek is jó program. A jegyárak azért valljuk be nem túl barátságosak, elég borsosak magyar szemmel nézve, de azt gondolom, hogy azért értéket kapunk érte. 

Amúgy a postojnai "komplexum" három részből áll: maga a barlang, Vivarium Proteus ( a barlangi vakgőtéket mutatja be), EXPO (múzeum). Külön-külön is látogathatóak, de egyben is vásárolható kedvezményesebb áron kombinált jegy. A jegyárak és nyitvatartás a lenti linkben, de ITT is.

Felnőtt jegyárak: Postojna barlang 25,8€, Predjama vár 13,8€, Postojna kombinált (3 helyszín) 37,9€, Postojna barlang + predjama vár 35,7€.

Különböző kombinált jegyek közül lehet még választani szinte minden variációban predjamai várral együtt.

Július és augusztus hónapban ingyenes buszjárat áll rendelkezésére a barlang és a predjamai vár között azoknak akik kombinált jegyet vesznek. Ekkor óránként jár busz a két látnivaló között.

Linkek:

http://imadlakbled.hu/latnivalok/postojnai-cseppkobarlang/ - nagyon jó leírás!!

http://szloveniainfo.hu/cseppkobarlang-kisvonattal/

!!! Hivatalos oldal és minden fontos információ ITT !!!!!

http://kirandulo.reblog.hu/vonatozas-egy-hatalmas-cseppkobarlangban---postojna

 

Ljubjanából megy busz és vonat is a korábbi linkeken érdemes  megnézni a menetrendet.

postojna.png

 

 

 

 

          Postojna - Predjama vár                        10km             16min

 A barlangtól nem messze lévő predjamai vár igazi kis időutazás. Nem messze a vártól van a parkoló, ahol pár perces sétával el lehet jutni a bejárathoz (GPS koordináták ITT). A vár guinness rekorddal is büszkélkedhet, mivel a legnagyobb barlanggal rendelkező vár a világon. A barlanggal tökéletesen egybeépített lovagvár szabadon látogatható, de ne feledjük elkérni a magyar nyelvű audio-guide-t.

A vár alatti barlangok is látogathatóak május és szeptember között, külön jegyárral. Többi infó ITT.

Linkek:

http://kirandulo.reblog.hu/lovagvar-egy-szilka-oldalaban---predjama  - kifejezetten részletes leírás a várról, történetéről, hasznos infókkal

http://mindenuttjooo.blogspot.com/2016/08/erazem-rablolovag-vara-es-hozza-tartozo.html

 

 

 

Predjama vár - Skocjan barlangrendszer             40km              40min       

Korábban már bejegyzésre került Skocjanról: ITT

 

Skocjan barlangrendszer - Piran                     50km             50min  

Piran egy bájos kis tengerparti város. Sajnos sok idő nem volt rá, de tökéletes levezetése volt a napnak. A bájos főtérért és a parti sétányért már érdemes volt ide eljönni. A városba bemenni autóval nem lehet, úgyhogy a városközpont közelében lévő parkolóházat lehet igénybe venni (Fornače 23, 6330 Piran - Pirano, Szlovénia). 

Linkek:

http://imadlakbled.hu/latnivalok/piran/

http://kirandulo.reblog.hu/a-szloven-tengerpart-ekkove---piran   - nagyon jó és részletes írás, olvasd el!

http://szlovenia.szallas-utazas-ajanlo.com/piran-egy-kedves-kisvaros-szlovenia-tengerpartjan/ 

http://utikritika.hu/szlovenia/piran

 

 

piran.jpg 

 

 

Piran - Škofja Loka       140km                 2h

 

3. nap A higanybányászat kincsei Idrijában

         Škofja Loka - Idrija                           40km             50min

Korábban már bejegyzésre került Idrija: ITT

 

4. nap A festői szlovén természet

4_nap.jpg

        Škofja Loka - Száva vízesés                       75km             1h30min

A boninji-tó mellett megyünk el a száva vízeséshez, de utána vissza is térünk ide. A parkolótól (GPS koordináta ITT) kb 30-35 perces lépcsőkkel tarkított közepes sétával lehet eljutni a fedett kilátópontig. 3€ a belépődíj.

 Hasznos linkek:

hivatalos oldal - https://www.bohinj.si/en/attractions/savica-waterfall/

https://utazom.com/cikk/slap-savica-a-szava-vizesese-szloveniaban

http://imadlakbled.hu/latnivalok/szava-vizeses-slap-savica/

 

imgp4266.jpg 

 

 

 

 

          Száva vízesés - Vogel hegy és a Bohinji tó                       4km             10min

 

Mindössze tíz perce található a parkoló a nagykabinos felvonóhoz a Vogel hegyre. Mindenkinek javaslom, hogy kipróbálja. Télen síeléshez, a többi évszakban pedig túrázáshoz (Triglav Nemzeti Park) is nagyon jó. Az idő ekkor nagyon nem kedvezett nekünk, de még így nagyon szép volt a kilátás a bohinji-tóra és a környező hegyekhez.

Hasznos link:

http://kirandulo.cafeblog.hu/2016/12/30/nagykabinos-felvono-a-vogel-hegyre/  - részletes infók a felvonóhoz

http://imadlakbled.hu/latnivalok/vogel-kilato/

nyáron pedig libegőzni is lehet:

http://kirandulo.cafeblog.hu/2017/01/05/nyari-libegozes-a-sipalyak-folott-vogel-szlovenia/

Miután megjártuk a hegyet, elgurultuk a pár km-re lévő tóhoz. Aprót dobtunk a parkolóautomatába és sétáltunk egyet a tó mellett.

 http://vilagutazo.net/uticelok/2013/09/22/a-csodalatos-bohinji-to/

 

Bohinji-tó - Vintgar szurdok                  33km        45min

 

Számomra egyértelműen a vintgar-szurdok az a hely, amit nem lehet kihagyni, ha Bled környékén járunk! A sebes vízű folyót sűrűn tarkítják vízesések, ami a később megszelídül, hogy ismét vízesésekbe torkolljon. Egyszerűen gyönyörű!! A képek és videók is magukért beszélnek!! (GPS koordináták ITT). Áprilistól őszig látogatható. Ha tavasszal megyünk akkor lehet érdemes írni a hivatalos oldalra, hogy az adott évben mikor nyit, mert hamarabb kaphatunk infót, mint az oldalról. Legalább is mikor mi mentünk így volt. A parkoló ingyenes, felnőtteknek 5€ a belépő (minden centjét megéri!!).

Hasznos linkek:

http://www.bled.si/hu/mit-lehet-tenni/termeszeti-latnivalok/a-vintgar-szurdok - minden hasznos info szerepel itt

!! http://www.vintgar.si/?lang=en !! - hivatalos oldal, minden infóval: nyitvatartás, belépődíj

https://utazom.com/cikk/szlovenia-meseszep-tajain-a-vintgar-szurdok

http://kirandulo.cafeblog.hu/2016/12/27/vintgar-szurdok-az-etalon/

 

 

Vintgar szurdok - Bledi vár és tó          5km         10min 

 

Ismét egy klasszkius látnivaló, ami nem is szokott hiányozni a fényképgyűjteményekből azaz egy csodálatos kép a várból háttérben a tóról és az apró kis szigetecskével, amin egy templom van. (GPS koordináták ITT) Ha elteltünk a látnivalókkal akkor járjuk be a várat. Nyáron szeptember közepéig minden kedden és csütörtökön középkori játékok vannak a felső teraszon (http://www.vintgar.si/medieval-performances-at-bled-castle/?lang=en).

Lent a tó mellett leparkolni még áprilisban sem volt egyszerű (ha jól emlékszem olcsó sem). Viszont nem hagyhattunk ki egy sétát a tó partján és nem hagyhattuk ki a híres bledi krémest (http://imadlakbled.hu/latnivalok/bledi-kremes/). Személyes véleményem, hogy nem volt rossz, de azt a beharangozott extra érzése elmaradt. Hiába, egy jó marketing :-)

Egy sajnos már kimaradt, ami viszont majd még pótolnunk kell, az pedig, hogy kijussunk a Bledi-szigetre és háromszor megszólaltassuk a kívánságot teljesítő harangot. Ehhez majd bérelni kell egy pletnat. (http://www.bled.si/hu/mit-lehet-tenni/bled-jelkepei/pletna)

Azért Bled önmagában is tud egy teljes nap lenni, így akár szétszedhető ez a nap.

Hasznos linkek:

http://imadlakbled.hu/latnivalok/ - minden fontos látnivalóról van leírás

http://www.bled.si/hu/mit-lehet-tenni/kulturalis-latnivalok/a-bledi-var

http://kirandulo.cafeblog.hu/2017/01/02/soktornyu-var-egy-magas-sziklan-bled/

http://www.bled.si/hu/mit-lehet-tenni/termeszeti-latnivalok/a-bledi-sziget

http://kirandulo.cafeblog.hu/2017/01/09/a-nagyvilagi-ekszerdoboz-bled/

 

 

 

 

Bled -  Škofja Loka         40km      45min

 

5. nap Hazaút

aktív tipp: Ljubljana városnézés

         Škofja Loka - Ljubljana  25km             35min

Turista térkép:

Hasznos linkek:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ljubljana

Visitacity - itt egy napos terv, amely pdf-ben is letölthető - városnéző tervező oldal, amely amúgy is elég kedvelt nálam!!

 

 Aktív program Szlovéniában:

Ptuj busójárás

Tudom ajánlani a szlovén busójárást, amit Kurentnak hívnak.

 Hivatalos oldal: http://www.kurentovanje.net/

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

Európa Szlovénia Tipp