Csehország világörökségi helyszínei közül Třebíčre elmondható, hogy nem a legizgalmasabbak vagy a legszebbek közé tartozik, viszont mégis érdemes rászánni egy napot, hogy megismerhessük Európa legkomplettebb zsidó városnegyedét, ahol megtalálható korabeli zsinagóga, iskola, kórház és gyárépület is.…
Kevés olyan város van, ami elbüszkélkedhet azzal, hogy két világörökséggel is rendelkezik. Ezzel a különleges státusszal rendelkezik az olaszországi Tivoli is, Rómától mindössze 30 km lévő kisváros. Az egyik a 2001 óta világörökségi listán lévő Villa d'Este csodálatos kastélya és az egyedülálló XVI.…
Ha valaki ellátogat a szászországi Alfeldben lévő Walter Gropius által tervezett 10 épületből álló cipőgyár-komplexumba, felteszi a kérdést: miért lehet ez egyáltalán olyan nagy dolog, amitől felveszi a versenyt mondjuk a pisai ferde toronnyal és a kínai nagy fallal? Sokáig viaskodtam én is ezzel és…
Ha a németországi turistákat megkérdeznénk, hogy melyik az a templom, amit évente egy millió látogató keres fel, nagyon kevesen tudnák a jó választ. Pedig az Alpok lábánál egy festői környezetben lévő Wies falu zarándoktemploma a jó megoldás. A templom építetője II. Mariánus apát így írt a gyönyörű…
Aki ellátogatott eddig a Prágától mindössze egy órányira fekvő Kutná Horába, az mindig megborzongva emlékezik vissza az egyedülálló csontházra, ahol emberi csontokból készült a templom belső díszítése. A középkorban az ezüsttermeléséről híres és gazdag Kutná Horá remek városát nemcsak emiatt érdemes…
Szlovénia megannyi jól ismert természeti szépsége mellett létezik egy túristák által nem túl közismert város: Idrija. Almadénnel (Spanyolország) került fel 2012-ben a világörökségi listára, mint a két legnagyobb higanytermelő város. Idrijában a bányászat mellett betekinthetünk a bányászok mindennapi…